2012. február 21. 18:51
Kereskedelemfejlesztés pályázatból
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) tavaly kiírt kereskedelemfejlesztési pályázatára – amely 2012. június 30. előtt megkezdett akciók megvalósításához nyújt segítséget – március 15-ig lehet még jelentkezni – hívta fel a figyelmet a hivatal.
A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 380 millió forint. A pályázati kiírás forrása a költségvetés által biztosított, nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzat.
A pályázati felhívás, illetve a szükséges dokumentumok elérhetőek a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) honlapján: www.hita.hu
A HITA keddi közleménye kiemeli, hogy a pályázati rendszer magyar termékek és szolgáltatások versenyképességének javítását, elsősorban a kis és közepes méretű vállalkozások külpiaci értékesítését kívánja elősegíteni.
Forrás: vallalkozoinegyed.hu


Kövess minket!