Új Széchenyi terv

Icon GKF szövetség logo

„Tőlünk függ minden, csak akarjuk!” Széchenyi István

A javasolt 7 milliárd forint helyett csak 3 milliárddal jut több pénz

Hárommilliárd forintot csoportosított át a kormány az Új Széchenyi Terv egyik legnépszerűbb konstrukciójára, a kombinált mikrohitel program vidéki kiírására – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

 

A forráskeret növelésére azért volt szükség, mert több mint 20 milliárd forintnyi támogatási igénylést nyújtottak be a mikrovállalkozások, miközben a közép-magyarországi régió kivételével az ország összes régiójára vonatkozó, a gazdaságfejlesztési operatív programban (GOP) meghirdetett kiírásra a tavaly indításkor 15 milliárdos keretet különítettek el.
Az NFÜ nemrégiben még azt válaszolta lapunk megkeresésére, hogy a nagy igények miatt a keret hétmilliárd forinttal történő emelésére tett javaslatot a fejlesztési tárca számára. A mostani kormánydöntés azonban az NFÜ által javasolt hétmilliárd helyett csak hárommilliárddal növelte meg a forrásokat, melyek összege így 18 milliárdra nőtt, vagyis a most megemelt keret sem fedi le a benyújtott igények összegét, miután az meghaladja a 20 milliárdot.
A hárommilliárdos keretemeléséhez a forrást a mikro-, kis- és középvállalkozások számára meghirdetett vállalati technológiafejlesztést célzó GOP-kiírásból veszik el, így annak összege 4 milliárdról 1 milliárd forintra csökkent.

Az NFÜ lapunkkal korábban azt is közölte, hogy a program közép-magyarországi konstrukciója (KMOP-kiírás) esetében – amit a szervezet március végén felfüggesztetett forráskimerülés miatt – a mostani, 2013 végéig tartó uniós költségvetési periódusban nem lát lehetőséget arra, hogy a mikrovállalkozások ismét benyújthassanak pályázatot. A KMOP-kiírásban a mikrocégek 14,5 milliárd forint értékű támogatásra nyújtottak be igényt, miközben a forráskeret csak hétmilliárdot tesz ki.

Szerző: Világgazdaság – T. G.

Pályázni szeretnék

Kategória: Stratégia, Vállalkozás

Címkék:


Bejelentkezés

Szolgáltatások

Pályázni szeretnék

Kérjük válaszoljon!

Hasznosnak tartja a Széchenyi Programirodák működését?



Eredmények

Loading ... Loading ...