2012. augusztus 29. 09:48
Megalapozták a cég fejlődését
A BHG-Szekszárd Alkatrészgyártó Kft. majdnem 149 millió forint uniós támogatást nyert a „Jelentős munkahelyteremtéssel járó ipartelepítés a BHG-ASZ Kft. szekszárdi gyárában” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás összköltsége közel 372 millió forint, amelyhez 59 új munkahely kapcsolódik.
Ünnepélyes projektzáró rendezvényen mutatták be kedden az európai uniós támogatással finanszírozott, jelentős munkahelyteremtéssel járó beruházást a BHG-ASZ Kft. szekszárdi gyárában. A rendezvényre meghívták a hasonló profilú szekszárdi cégek és az államigazgatás azon vezetőit, akikkel együttműködve valósult meg a fejlesztés.
Jobbágy Gábor igazgató a vendégek után először azon munkatársait köszöntötte, akik nem lehetnek jelen az eseményen, de az ő jóvoltukból jöhetett létre a program. Mint elmondta, a BHG-Szekszárd Alkatrészgyártó Kft. jelenlegi formájában 1994-ben alakult. Fő tevékenységként gépjármű alkatrészeket, valamint járműalkatrész gyártáshoz kapcsolódó szerszámokat, igény esetén egyedi gyártóberendezéseket készít.
A cég árbevétele azt mutatja, hogy 2005-től 2008-ig virágzott az autóipar, majd a válság következtében a termelés 30-40 százalékkal visszaesett, bár egyetlen terméküket sem veszítették el. Úgy látták, nincs más megoldás, mint a fejlesztés, uniós támogatással. Ennek nyomán három beruházás mellett döntöttek.
Egyik a festőüzem környezetbarát felújítása, az éppen lezárt program és egy komplex technológiai fejlesztéseket tartalmazó program megkezdése. Ezek teljes összege egymilliárd forint felett van. Mindezek következtében az árbevétel 2012-ben ugrásszerűen megnőtt, s az idén várhatóan eléri a 9 milliárd forintot. A tervezett kapacitásbővítés után pedig ennek a dupláját várják. A cég jövőjét nem az autó- hanem az energetikai ipar jelentheti. Az igazgató kiemelte, hogy a város és mások is támogatták a céget, illetve a kiképzett dolgozókat, éppúgy, mint a többi szekszárdi autóipari beszállító céget.
Ács Rezső alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy a bár a megyeszékhely nem jellegzetesen ipari város, adóerő-képesség szempontjából jól áll, ami azt bizonyítja, hogy erős cégei vannak. A BHG az első tíz adófizető között található. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy az autóipai beszállító cégek együttműködnek, s hogy a városban több beruházás is valósult meg az utóbbi időben. Ezt azt mutatja, hogy a cégek jól választották meg a stratégiájukat, és már kifelé mennek a válságból.
Kiemelte, hogy a beruházás új munkahelyeket teremt, szólt a BHG társadalmi szerepvállalásáról, és gratulált a cég kollektívájának.
A 2010-ben kidolgozott, uniós támogatással megvalósuló, 13 elemből álló fejlesztési programot Ligeti Ferenc, a projekt menedzsere mutatta be. A beruházás során átépítették a komplett csapadékvíz-elvezető rendszert, közlekedési utak, parkolók, logisztikai területek létesítésére került sor. Egy kihasználatlan helyiségből 380 négyzetméteres gyártóhelyet alakítottak ki.
Felújították a főépület szociális helyiségeit. Lecserélték a szerszámkészítő, az alkatrészraktár, a raktár és iroda tetőszigetelését. Elvégezzék a szerelde-üzem nyílászáróinak cseréjét, a főépület és festőüzem homlokzati rekonstrukcióját.
Az ipartelepítés komplex ingatlanfejlesztési projekthez kapcsolódóan 59 fős létszámbővítést terveznek, így a fenntartási időszak első évétől minimálisan 330 munkavállaló foglakoztatását vállalták.
A projektről számokban
A program 210 augusztusában kezdődött a BHG-ASZ Kft. szekszárdi telephelyén az irodaház felújításával. Azóta 371 millió 998 ezer 275 forint összköltségű, alapvetően építést- és infrastruktúrafejlesztés magában foglaló komplex beruházási projekt valósult meg. Ehhez a fejlesztéshez kapcsolódóan a Regionális Fejlesztési Operatív Program DDOP-1.1.1/E-10 „Ipartelepítés” támogatási forrásából 148 millió 799 ezer 309 forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A projekt saját tulajdonú ingatlanon valósul meg, 380 négyzetméter új gyártóterület jött létre, 2500 négyzetméter hőszigetelt energiatakarékos gyártócsarnokot teremtettek a régiekből.
Forrás: teol.hu


Kövess minket!