2012. augusztus 1. 16:31
Megkapták pénzüket a juh- és kecsketartók
Közel 230 millió forintot utal át mintegy 3500 gazdálkodónak július 30-ától a juh- és kecskeállomány elektronikus jelölésre vonatkozó támogatás keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
A támogatás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (korábban Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal) által engedélyezett – és a www.enar.hu honlapon közzétett – elektronikus jelölőeszközök beszerzéséhez, a beszerzés költségeinek részbeni, utólagos megtérítéséhez vehető igénybe.
Az elektronikus jelölőeszköz beszerzése akkor támogatható, ha az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben a kérelmező tenyészetéhez hozzárendelték.
A támogatás normatív jellegű, az állatlétszámtól független és degresszív, tehát összege öt év alatt fokozatosan csökken. Így amíg a 2010-ben gyártott és beszerzett egyedi jelölőeszközökre 1,02 eurót kaphattak az állattartók, a 2011-ben gyártott és beszerzett eszközök után 0,82 euróhoz juthatnak. Fennálló köztartozás esetén az MVH a támogatásokat a lejárt köztartozás összegével csökkentve fizeti ki – olvasható a közleményben.
Forrás: vallalkozoinegyed.hu


Kövess minket!