Új Széchenyi terv

Icon GKF szövetség logo

„Tőlünk függ minden, csak akarjuk!” Széchenyi István

Az energiatakarékosság témájával zárult az uniós fenntarthatósági projekt Halimbán

2012. október 25-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg az ötödik és egyben utolsó projektnapot a Halimba, Nyirád, Szőc Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája halimbai tagintézményének 49 1-3. osztályos kisdiákjának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét az energiatakarékosság fontosságára. A 4 943 000 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 695 850 forinttal támogatta az Európai Unió.
A rendezvény indításaként a résztvevők közösen nézték meg a Barátom, Bó című mesefilm Kapcsold ki! című epizódját, majd csoportokra bontva környezeti nevelési szakemberek irányításával beszélték meg és dolgozták fel a látottakat, korszerű kooperatív és játékos módszerek alkalmazásával. Ezt követően a mesefilm Három alternatíva című epizódjának apropóján a kisdiákok lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálják a szélenergia felhasználását kicsiben. A harmadik blokkban Mimó és Csipek kalandjain keresztül kerülhettek közelebb a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás lehetséges megvalósításához mindennapi életükben. Rövid weblapelemzést követően az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával is megismerkedhettek, végül pedig a „Ne pazarolj!” című rajzpályázaton mérhették össze kreativitásukat az energiatakarékosság lehetőségeinek témájában. Az uniós támogatásnak köszönhetően a legszebb rajzok készítői értékes jutalmakban részesültek, valamint ezen a napon minden résztvevő egészségesebb reformebédet vagy bio finomságokat kapott. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvénysorozat szervezői azt remélik, hogy az öt projektnap változatos programjaival hozzájárultak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

 

A globalizációval és a klímaváltozással folytatódott az uniós fenntarthatósági projekt Halimbán

2012. október 24-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a negyedik projektnapot a Halimba, Nyirád, Szőc Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája halimbai tagintézményének 47 4-6. osztályos diákjának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét a globalizáció és a klímaváltozás veszélyeire. A 4 943 000 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 695 850 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvény indításaként a résztvevők közösen nézték meg a híres Home című filmet, amely szembesítette a diákokat a globalizáció folyamataival, a környezetszennyezés mértékével és következményével: a globális felmelegedéssel. A film megbeszélése után a diákok környezeti nevelési szakemberek irányításával, kooperatív módszerrel dolgozták fel a Globalizáció Light Magazin 1. számát és a zoldkoznapok,hu weboldal „zöld akcióval” foglalkozó részét. A diákok ezek után megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan” című ötletpályázaton tettek javaslatokat családjuk fogyasztási szokásainak megváltoztatására. A projektnap célja az volt, hogy tudatosítsák a tanulókban, ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért fogyasztási szokásaik megváltoztatásával. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, valamint ezen a napon minden résztvevő egészségesebb reform ebédet vagy bio élelmiszereket kapott. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvénysorozat szervezői azt remélik, hogy az öt projektnap változatos programjaival hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

 

A globális felmelegedéssel folytatódott az uniós fenntarthatósági projekt Nyirádon

2012. október 10-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a harmadik rendezvényt a Halimba, Nyirád, Szőc Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája 45 4-6. osztályos diákjának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét a globális felmelegedés veszélyeire. A 4 943 000 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 695 850 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvény indításaként a résztvevők közösen nézték meg a híres Home című filmet, amely szembesítette a diákokat a globalizáció folyamataival, a környezetszennyezés mértékével és következményével: a globális felmelegedéssel. A film megbeszélése után a diákok környezeti nevelési szakemberek irányításával, kooperatív módszerrel dolgozták fel a Globalizáció Light Magazin 1. számát és a zoldkoznapok,hu weboldal „zöld akcióval” foglalkozó részét. A diákok ezek után megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan” című ötletpályázaton tettek javaslatokat családjuk fogyasztási szokásainak megváltoztatására. A projektnap célja az volt, hogy tudatosítsák a tanulókban, ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért fogyasztási szokásaik megváltoztatásával. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, valamint ezen a napon minden résztvevő egészségesebb reform ebédet vagy bio élelmiszereket kapott. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvénysorozat szervezői azt remélik, hogy a négy projektnap változatos programjaival hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

A globalizáció következményeivel folytatódott az uniós fenntarthatósági projekt Nyirádon

2012. október 10-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második rendezvényt a Halimba, Nyirád, Szőc Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája 65 1-3. osztályos kisdiákjának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét a globalizáció következményeire. A 4 943 000 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 695 850 forinttal támogatja az Európai Unió.


A rendezvény indításaként a résztvevők közösen nézték meg a Barátom, Bó című mesefilm Kapcsold ki! című epizódját, majd csoportokra bontva környezeti nevelési szakemberek irányításával beszélték meg és dolgozták fel a látottakat, korszerű kooperatív és játékos módszerek alkalmazásával. Ezt követően a mesefilm Három alternatíva című epizódjának apropóján a kisdiákok lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálják a szélenergia felhasználását kicsiben. A harmadik blokkban Mimó és Csipek kalandjain keresztül kerülhettek közelebb a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás lehetséges megvalósításához mindennapi életükben. Rövid weblapelemzést követően az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával is megismerkedhettek, végül pedig a „Ne pazarolj!” című rajzpályázaton mérhették össze kreativitásukat az energiatakarékosság lehetőségeinek témájában. Az uniós támogatásnak köszönhetően a legszebb rajzok készítői értékes jutalmakban részesültek, valamint ezen a napon minden résztvevő egészségesebb reformebédet vagy bio finomságokat kapott. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvénysorozat szervezői azt remélik, hogy a négy projektnap változatos programjaival hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

A globális felmelegedés témájával kezdődött az uniós fenntarthatósági projekt Nyirádon

 

2012. szeptember 26-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg az első projektnapot a Halimba, Nyirád, Szőc Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája 60 7-8. osztályos diákjának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét a globális felmelegedés következményeire. A 4 943 000 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 695 850 forinttal támogatja az Európai Unió.

A résztvevők közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A látottak megbeszélése után a szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a globális felmelegedés következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A gyerekek megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül pedig a projektnapon tapasztaltak összefoglalásaképpen „Ne pazarolj” címen kellett fogalmazást írniuk az energiatakarékosság témájában. Az uniós támogatásnak köszönhetően a legkreatívabb dolgozatok szerzői értékes jutalmakban részesültek, valamint ezen a napon minden résztvevő egészségesebb reform ebédet vagy bio finomságokat kapott. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

A globális felmelegedés témájával folytatódott a zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola és Óvoda uniós projektje

2012. június 12-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a harmadik projektnapot az általános iskola 35 8. osztályos tanulójának részvételével. A szervezők egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globális felmelegedés okaira és következményeire. A 4 783 350 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 544 183 forinttal támogatja az Európai Unió.

A tanulók közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette őket a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését a globális felmelegedés veszélyei iránt, tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A fiatalok megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Ne pazarolj!” című ötletpályázaton mérték össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden részvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Zagyvarékas községben is.

A 3. osztályosokkal folytatódott a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat Iskola uniós fenntarthatósági projektje

2012. június 11-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot az általános iskola 30 3. osztályos tanulójának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a kisiskolások figyelmét az energiatakarékosság fontosságára és a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeire. A 4 780 825 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 541 784 forinttal támogatja az Európai Unió.

A szervező környezeti nevelési szakemberek több médium segítségével (magazin, weboldal, animációs film, szóbeli előadás, mesekönyv) igyekeztek játékosan bevezetni a gyerekeket az energiatakarékosság alapjaiba. A projektnapon a Barátom, Bó című animációs film két epizódjára alapozó foglalkozások keretében az energiatakarékosság konkrét lehetőségeivel ismertették meg az alsós diákokat. Ezt követően a résztevők csoportmunka keretében megtanultak szelektíven hulladékot gyűjteni, megpróbáltak szélenergiát hasznosítani kicsiben, majd Mimó és Csipek kalandjait olvasták, és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokat játszottak. A nap végén következett a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat, amelyen a legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek, majd minden résztvevő kapott valamit: vagy egészséges bio finomságot, vagy „reform” ebédet. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Tiszakécskén is.

Az energiatakarékosság és a szelektív hulladékgyűjtés témájával kezdődött a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat Iskola uniós projektje

2012. június 8-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg az első projektnapot az általános iskola 30 2. osztályos tanulójának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a kisiskolások figyelmét az energiatakarékosság fontosságára és a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeire. A 4 780 825 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 541 784 forinttal támogatja az Európai Unió.

 

A szervező környezeti nevelési szakemberek több médium segítségével (magazin, weboldal, animációs film, szóbeli előadás, mesekönyv) igyekeztek játékosan bevezetni a gyerekeket az energiatakarékosság alapjaiba. A projektnapon a Barátom, Bó című animációs film két epizódjára alapozó foglalkozások keretében az energiatakarékosság konkrét lehetőségeivel ismertették meg az alsós diákokat. Ezt követően a résztevők csoportmunka keretében megtanultak szelektíven hulladékot gyűjteni, megpróbáltak szélenergiát hasznosítani kicsiben, majd Mimó és Csipek kalandjait olvasták, és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokat játszottak. A nap végén következett a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat, amelyen a legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek, majd minden résztvevő kapott valamit: vagy egészséges bio finomságot, vagy „reform” ebédet. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Tiszakécskén is.

Az 5-6. osztályosokkal folytatódott a Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolájának uniós fenntarthatósági projektje Dunapatajon

2012. június 7-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a negyedik projektnapot az általános iskola 66 5-6. osztályos tanulójának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel az iskolások figyelmét a globalizáció és a klímaváltozás összefüggéseire és veszélyeire. A 4 758 750 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 520 813 forinttal támogatja az Európai Unió.

 

A fenntarthatóság iránt elkötelezett iskola vezetői és tanárai külső szakértők bevonásával fogtak hozzá a harmadik projektnap megszervezéséhez is. A résztvevők közösen nézték meg az Otthonunk című híres francia dokumentumfilmet, amely bemutatja a Föld ökoszisztémáját, valamint szembesíti nézőit a globális környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését és felelősségét a klímaváltozás iránt. Környezeti nevelési szakemberek által vezetett csoportfoglalkozásokon megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan!” című ötletpályázaton mérték össze kreativitásukat. A legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek, majd minden résztvevő kapott valamit: vagy egészséges bio finomságot, vagy „reform” ebédet. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Dunapatajon is.

A globális felmelegedéssel folytatódott a solti Vécsey Károly Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény uniós projektje

2012. június 2-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a harmadik projektnapot az általános iskola 45 7-8. osztályos tanulójának részvételével. A Nagymajori Úti Telephelyen megtartott rendezvényen a szervezők egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globális felmelegedés következményeire. A 4 751 850 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 514 258 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvény indításaként közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a globális felmelegedéssel. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a globális felmelegedés következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A prevenció mellett a tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan!” című ötletpályázaton mérhették össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden részvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Solton is.

A globális felmelegedéssel folytatódott a Felső-Bácskai ÁMK Általános Iskola és AMI Csávolyi Tagintézménye uniós projektje

2012. május 23-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a harmadik projektnapot az iskola 31 7-8. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globális felmelegedés következményeire és a fenntarthatóság jelentőségére szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából. A 3 874 260 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 3 680 547 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvény indításaként közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a klímaváltozás kérdései és következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A prevenció mellett a tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Ne pazarolj!” című ötletpályázaton mérhették össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden részvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Csávoly községben is.

 

Energiatakarékossággal és szelektív hulladékgyűjtéssel folytatódott a Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolájának uniós projektje Dunapatajon

2012. május 25-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a harmadik projektnapot az általános iskola 41 1-2. osztályos tanulójának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a kisiskolások figyelmét az energiatakarékosság fontosságára és a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeire. A 4 758 750 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 520 813 forinttal támogatja az Európai Unió.

 

A szervező környezeti nevelési szakemberek több médium segítségével (magazin, weboldal, animációs film, szóbeli előadás, mesekönyv) igyekeztek játékosan bevezetni a gyerekeket az energiatakarékosság alapjaiba. A projektnapon a Barátom, Bó című animációs film két epizódjára alapozó foglalkozások keretében az energiatakarékosság és a megújuló energiák konkrét lehetőségeivel ismertették meg az alsós diákokat. Ezt követően a résztevők csoportmunka keretében megtanultak szelektíven hulladékot gyűjteni, megpróbáltak szélenergiát hasznosítani kicsiben, majd Mimó és Csipek kalandjait olvasták, és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokat játszottak. A nap végén következett a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat, amelyen a legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek, majd minden résztvevő kapott valamit: vagy egészséges bio finomságot, vagy „reform” ebédet. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Dunapatajon is.

Globális felmelegedés ezúttal a 7-eseknek a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolába uniós projektjében

2012. május 22-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot az iskola 50 7. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globális felmelegedés következményeire és a fenntarthatóság jelentőségére szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából. A rendezvénysorozatot 95%-ban támogatja az Európai Unió.

A rendezvény indításaként közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a klímaváltozás kérdései és következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan!” című ötletpályázaton mérhették össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden részvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Balassagyarmaton is.

Az energiatakarékossággal és az újrahasznosítással folytatódott a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola – DNÖ KEOP projektje

2012. május 18-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg – négy közül – a második projektnapot az iskola 27 4. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét az energiatakarékosság és az újrahasznosítás fontosságára és lehetőségeire mindennapi életükben. A 4 170 280 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 3 961 766 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvény indításaként közösen nézték meg a Barátom, Bó című mesefilm Kapcsold ki! című epizódját, majd környezeti nevelési szakemberek irányításával beszélték meg a látottakat. A szervezők igyekeztek játékos formában megismertetni a gyerekeket az energiatakarékosság lehetőségeivel. A mesefilm Három alternatíva című epizódjának apropóján a kisdiákok lehetőséget kaptak arra, hogy maguk is kipróbálhassák a szélenergia felhasználását kicsiben, míg a szelektív hulladékgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz Mimó és Csipek kalandjain keresztül kerültek közelebb. Rövid weblapelemzést követően az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával is megismerkedhettek, végül a „Ne pazarolj!” című rajzpályázaton mérték össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően a legszebb rajzok készítői értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden résztvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

A globalizációval folytatódott soproni Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium uniós projektje

2012. május 18-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot a szakképző iskola 43 9-10. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globalizáció veszélyeire és a fenntarthatóság jelentőségére szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából. A 3 666 980 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 3 483 631 forinttal támogatja az Európai Unió.

 

A rendezvény indításaként közösen nézték meg a Home című filmet, amely szembesítette a fiatalokat a globalizáció folyamataival, a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a fiatalok érdeklődését a globalizáció kérdései és következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. Érintették a termelés, a fogyasztás és az erőforrások kimerülésének tárgykörét, majd a helyi termékek vásárlásának pozitív aspektusait, aminek kapcsán szó esett még a harmadik világról és a méltányos kereskedelem jegyében forgalmazott termékekről is. A tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan!” című ötletpályázaton mérték össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden résztvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

Az globális felmelegedéssel folytatódott a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolába uniós projektje

2012. május 17-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot az iskola 50 8. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globális felmelegedés következményeire és a fenntarthatóság jelentőségére szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából. A rendezvénysorozatot 95%-ban támogatja az Európai Unió.

 A rendezvény indításaként közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a klímaváltozás kérdései és következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Ne pazarolj!” című ötletpályázaton mérhették össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden részvevő egészségesebb ebédet kapott a megszokottnál. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Balassagyarmaton is.

A 3-4. osztályosokkal folytatódott a borsosberényi Szent Márton Katolikus Általános Iskola fenntarthatóságot népszerűsítő uniós projektje

A borsosberényi katolikus iskolában 2012. május 5-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot. Az uniós támogatással megvalósuló fenntarthatósági programhoz csatlakozott Patak község Szent Ambrus Katolikus Általános Iskolája, így a rendezvényen összesen 40 3-4. osztályos tanuló vett részt. A szervezők egész napos programmal hívták fel a kisiskolások figyelmét a globális felmelegedés okaira és veszélyeire. A rendezvénysorozatot 95%-ban támogatja az Európai Unió.

A szervezők több médium segítségével (magazin, weboldal, animációs film, szóbeli előadás, mesekönyv) igyekeztek játékosan felhívni a gyerekek figyelmét a globális felmelegedés veszélyeire. A Barátom, Bó című animációs filmre alapozó előadás keretében a Föld klímájának, éghajlatának tartós és nagymértékű megváltozásának lehetséges következményeivel szembesítették a diákokat. Ezt követően a résztvevők csoportmunka keretében tanultak meg szelektíven hulladékot gyűjteni, próbáltak szélenergiát hasznosítani kicsiben, majd Mimó és Csipek kalandjait olvasták és beszélték meg. A nap végén következett a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat, amelyen a legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Borsosberény és Patak községekben is.

 

Az energiatakarékossággal és a szelektív hulladékgyűjtéssel folytatódik a zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola és Óvoda uniós projektje

2012. május 2-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot az általános iskola 62 3-4. osztályos tanulójának részvételével. A szervezők egész napos programmal hívták fel a kisiskolások figyelmét a globális felmelegedés okaira, valamint az energiatakarékosság és a szelektív hulladékgyűjtés előnyeire.

A szervező környezeti nevelési szakemberek több médium segítségével (magazin, weboldal, animációs film, szóbeli előadás, mesekönyv) igyekeztek játékosan felhívni a gyerekek figyelmét a globális felmelegedés veszélyeire és arra, hogy ők is tehetnek valamit a káros folyamatok ellen. A projektnap a Barátom, Bó című animációs filmre alapozó előadás keretében a Föld klímájának, éghajlatának tartós és nagymértékű megváltozásának jelentőségére hívták fel a kicsik figyelmét. Ezt követően a résztevők csoportmunka keretében megtanultak szelektíven hulladékot gyűjteni, megpróbáltak szélenergiát hasznosítani kicsiben, majd Mimó és Csipek kalandjait olvasták, és az ott felvetett témákkal kapcsolatos játékokat játszottak. A nap végén következett a „Ne pazarolj!” rajzpályázat, amelyen a legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek. Ezen a rendezvényen azonban természetesen nemcsak a legügyesebb és legkreatívabb rajzolók, hanem minden résztvevő kapott valamit: vagy egészséges bio finomságot, vagy „reform” ebédet. A program részeként – Anyák Napja apropóján – használt papírból rózsát is készítettek a gyerekek, így a szervezők remélik, hogy az ajándék rózsa és a hazavitt mesekönyv hatására a rendezvény üzenete a gyerekeken keresztül családjukhoz és tágabb környezetükhöz is eljut.

A 7-8. osztályosokkal folytatódott a fenntarthatóságot népszerűsítő uniós projekt Bátyán

 A Foktő és Bátya Általános Iskolája és Óvodája Általános Iskola Tagintézményében (Bátya) 2012. május 4-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot, amely a klímaváltozással foglalkozott. A 3 871 325 forint összköltségvetésű projektet 95%-ban, 3 677 759 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvényen – amelyen 37 diák vett részt – egész napos programmal hívták fel a résztvevők figyelmét a klímaváltozás veszélyeire és azokra a lehetőségekre, amelyekkel a gyerekek is tehetnek valamit Földünk megóvásáért. A résztvevők közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését a klímaváltozás kérdései iránt. A tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Ne pazarolj!” című ötletpályázaton mérték össze kreativitásukat. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Bátya községben is.

  

A klímaváltozással kezdtek a bátyai általános iskola uniós projektjében

A Foktő és Bátya Általános Iskolája és Óvodája Általános Iskola Tagintézményében (Bátya) 2012. április 27-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntarthatóságot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg az első projektnapot az 5-6. osztályos tanulók részvételével. A 3 871 325 forint összköltségvetésű négy rendezvényből álló projektet 95%-ban, 3 677 759 forinttal támogatja az Európai Unió.

A rendezvényen – amelyen 32 diák vett részt – egész napos programmal hívták fel a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire és a lehetséges ellenlépésekre. A tanulók közösen nézték meg az Otthonunk című híres francia dokumentumfilmet, amely bemutatja a Föld ökoszisztémáját, valamint szembesíti nézőit a környezetszennyezés mértékével és következményével: az éghajlatváltozással. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában hívták fel a gyerekek figyelmét az klímaváltozás okozta problémákra, és buzdították őket a lehetséges megoldások közös kitalálására. Környezeti nevelési szakemberek irányításával megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan!” című ötletpályázat keretében kellett fogalmazást írniuk a gyerekeknek családjuk fogyasztói szokásainak lehetséges megváltoztatásáról. A legjobbak jutalomban részesültek, de ezen a napon mindenki kapott valamit: vagy valamilyen bio-finomságot, vagy egy reform-ebédet. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló rendezvény szervezői remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Bátya községben is.

A szelektív hulladékgyűjtéssel és a megújuló energiával kezdenek a Felső-Bácskai ÁMK Általános Iskola és AMI Csávolyi Tagintézménye KEOP projektjében

2012. április 20-21-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázata keretében szervezik meg az első és második projektnapot az 1-2. illetve 3-4. osztályos tanulóknak. A rendezvényeken – amelyeken a tervek szerint 56 kisiskolás vesz részt – egész napos programmal hívják fel a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára és a megújuló energia jelentőségére a Föld jövője szempontjából.

A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, film, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a szelektív hulladékgyűjtés és a megújuló energiák iránt. Környezeti nevelési szakemberek előadásain játékosan ismerkedhettek meg a hulladék mibenlétével, megsemmisítésének környezeti hatásaival, a szelekció fontosságával és az újra-hasznosíthatóság lehetőségeivel, illetve a pazarló energiafelhasználás veszélyeivel és a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségekkel. Az uniós támogatással megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 4 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

Az éghajlatváltozással kezdtek Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolája KEOP projektjében – uniós projekt Dunapatajon

2012. április 20-án, a Föld napi rendezvényekhez kapcsolódóan az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázata keretében szervezték meg az első projektnapot az iskola 8. osztályos tanulóinak részvételével. A rendezvényen – amelyen 42 diák vett részt – egész napos programmal hívták fel a figyelmet az éghajlatváltozás okaira és következményeire, valamint jelentőségére a Föld jövője szempontjából.

A résztvevő diákok közösen nézték meg Al Gore híres filmjét, A kellemetlen igazságot, amely az éghajlatváltozás okaival és következményeivel szembesíti nézőit. A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a fiatalok érdeklődését az klímaváltozás kérdései iránt. Környezeti nevelési szakemberek által vezetett csoportfoglalkozásokon a fiatalok megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, valamint az őket közvetlenül fenyegető veszélyek – napsütés, szolárium, dohányzás, alkohol, közlekedés – súlyával és jelentőségével. Végül a „Ne pazarolj!” című fotópályázaton mérték össze képességeiket és tudásukat, ahol családjukat a fenntartható fejlődés szempontjából kellett megörökíteniük. Az uniós támogatással megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Dunapataj nagyközségben is.

Szelektív hulladékgyűjtéssel és újrahasznosítással kezdtek a solti Vécsey Károly Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény KEOP projektjében

2012. április 14-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg – öt közül – az első projektnapot az általános iskola 45 1-2. osztályos diákjának részvételével. A Nagymajori Úti Telephelyen megtartott rendezvényen egész napos programmal hívták fel a gyermekek figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladék újrahasznosítás lehetőségeire, illetve előnyeire szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából.

A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, rajzfilm, mesekönyv és szóbeli előadás), játékos formában próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését a szelektív hulladékgyűjtés előnyeire a hulladék lehetséges újrahasznosítása szempontjából. A kisdiákok csoportfoglalkozások keretében készíthettek WC-papír gurigából ajándéktárgyakat, ismerkedhettek meg az ökológiai lábnyomszámítással, majd Mimó és Csipek kalandjain keresztül kerülhettek közelebb a hulladékgyűjtés és újrahasznosítás témaköréhez. Az uniós pályázati forrásból finanszírozott rendezvény részeként a hazai hulladéktermelés elrettentő számaival ismerkedhettek meg a 6-7 éves tanulók, egy weboldal elemzésén keresztül, korukra való tekintettel elsősorban a vizuális megjelenítésre koncentrálva. Végül a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat helyezettjeit választották ki, akik értékes jutalmakban részesültek. Minden gyerek hazavihette a közösen elolvasott mesekönyvet, így – a szervezők reményei szerint – a résztvevő gyerekek otthonukba is be tudják csempészni a szelektív hulladékgyűjtés jó szokását, elősegítve ezzel Földünk megóvását és egy fenntartható jövő kialakítását.

A globális felmelegedéssel kezdenek a soproni Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium KEOP projektjében

2012. április 13-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázata keretében szervezik meg – négy közül – az első projektnapot az iskola 38 végzős diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívják fel az érettségire készülő fiatalok figyelmét a globális felmelegedés okaira és veszélyeire, valamint arra, hogy mit tehet ellene az ember a saját környezetében.

A szervezők több médium felhasználásával (magazin, film, szóbeli előadás és vita) szembesítik a diákokat a globális felmelegedés veszélyeivel, illetve felhívják a figyelmüket arra, hogy közelgő felnőtt életükben ők is tehetnek majd a fenntartható fejlődésért. A résztvevő 12-esek csoportfoglalkozások keretében ismerkedhetnek meg az ökológiai lábnyomszámítással, majd különböző témába vágó weboldalak és kiadványok elemzésével mélyíthetik el már meglévő ökológiai tudatosságukat. Végül a „Ne pazarolj!” című fotópályázat első három helyezettjét választják ki, akik értékes jutalmakban részesülnek. „Iskolánk 2010. óta ökoiskola, rendszeresen szervezünk környezetvédelmi és a  fenntartható fejlődéssel kapcsolatos témákban rendezvényeket. A KEOP-6.1.0/A/09-11 pályázat iskolánkban történő megvalósulásával szeretnénk még közelebb kerülni a környezeti programunkban megfogalmazott céljainkhoz. Reméljük, a felnőttkor kapujában lévő tanulóinkban még tovább tudjuk erősíteni a természet iránti tiszteletet és a környezettudatos magatartást, még egy utolsó iskolai programként, az érettségi és a szakmai vizsgák előtt. Utolsó “ökoiskolai útravalóként.”” – mondta el a rendezvény kapcsán Gruber László iskolaigazgató.

 

A globalizációval és a fenntarthatósággal kezdtek az egyházasgergei Szent József Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola KEOP projektjében

2012. április 11-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg – négy közül – az első projektnapot az általános iskola 40 9-13. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a tanulók figyelmét a globalizáció veszélyeire és a fenntarthatóság jelentőségére szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából.

A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, film, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a fiatalok érdeklődését a globalizáció és fenntarthatóság kérdései iránt. A diákok csoportfoglalkozások keretében ismerkedhettek meg az ökológiai lábnyomszámítással, majd egy tematikus magazin közös áttanulmányozásán keresztül ismerkedhettek meg környezetvédelem, a klímaváltozás és a túlnépesedés aktuális problémáival. A nap folyamán egy egzotikus helyszínekre elkalauzoló film segítségével szembesítették a résztvevőket a környezet egyensúlyának fenntartása melletti elkötelezettség fontosságával. A rendezvény részeként a termelés, fogyasztás és az erőforrások kimerülésének kérdéseivel is megismerkedhettek a diákok egy weboldal elemzésén keresztül, végül a környezeti nevelési szakemberek a „Gazdálkodj okosan!” című ötletpályázat helyezettjeit választották ki, akik értékes jutalmakban részesültek. Minden diák hazavihette a közösen elolvasott magazin egy példányát, így – a szervezők reményei szerint – a résztvevők otthonukba is be tudják csempészni a fenntarthatóság alapelveit, elősegítve ezzel Földünk megóvását és egy fenntartható jövő megteremtését. „A programot örömmel és bizalommal fogadták a diákok. Két-három óra alatt kialakult egy sajátos “ökonyelvezet”, szemlélet és közösség, amelynek középpontjában természetünk és környezetünk védelme és megbecsülése állt, s amelyben ott volt a természet szépségeire való rácsodálkozás, de egyúttal a döbbenet és felismerés is, amikor a környezetpusztításról és annak következményeiről is tájékozódhattak diákjaink. Annyi bizonyos: az elhangzott vélemények, elcsípett félszavak is sejtetik: a Szent Józsefes diákok várják a folytatást!” – mondta el Szabó Gyula Sándor iskolaigazgató a rendezvény zárásakor.

A megújuló energiával kezdenek a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola – DNÖ KEOP projektjében

2012. április 12-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg – négy közül – az első projektnapot az iskola 31 alsós diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a gyerekek figyelmét a megújuló energiafelhasználás lehetőségeire és lehetséges előnyeire szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából.

A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, rajzfilm, mesekönyv és szóbeli előadás), játékos formában próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését a megújuló energia iránt. A résztvevő gyerekek csoportfoglalkozások keretében készíthettek elhasznált papírból ajándéktárgyakat, ismerkedhettek meg az ökológiai lábnyomszámítással, majd Mimó és Csipek kalandjain keresztül kerülhettek közelebb a megújuló energiához. Az uniós pályázati forrásból finanszírozott rendezvény részeként a fűtéshez és hűtéshez kapcsolódó weblapot is elemeztek, a gyerekek korára való tekintettel elsősorban a vizuális megjelenítésre koncentrálva. Végül a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat helyezettjeit választották ki, akik értékes jutalmakban részesültek. Minden gyerek hazavihette a közösen elolvasott mesekönyvet, így – a szervezők (Tormáné Bakody Noémi és Horváth Beáta) reményei szerint – a résztvevő gyerekek otthonukba is be tudják csempészni a megújuló energia szemléletét. „Rendszeresen szervezünk foglalkozásokat a pályázatban szereplő témával kapcsolatban, szerettük volna kibővíteni ezeket egy új lehetőséggel, hiszen nem lehet elég korán kezdeni a fiatalok öko-nevelését, ha azt akarjuk, hogy felelős egyénként képesek legyenek megőrizni a Földet unokáik számára.” – mondta el az esemény kapcsán Barilichné Tóth Rita iskolaigazgató.

 

Az energiatakarékosság és az újrahasznosítás témájával folytatódott az Ágasegyháza-Orgovány Társulás Általános Iskolájának uniós projektje

2012. június 6-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a második projektnapot az általános iskola 78 3-4. osztályos tanulójának részvételével. A rendezvény szervezői egész napos programmal hívták fel a kisiskolások figyelmét az energiatakarékosság fontosságára és az újrahasznosítás lehetőségeire. A 4 947 550 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 4 700 173 forinttal támogatja az Európai Unió.

 

A szervező környezeti nevelési szakemberek több médium segítségével (magazin, weboldal, animációs film, szóbeli előadás, mesekönyv) igyekeztek játékosan bevezetni a gyerekeket az energiatakarékosság alapjaiba. A projektnapon a Barátom, Bó című animációs film két epizódjára alapozó foglalkozások keretében az energiatakarékosság konkrét lehetőségeivel ismertették meg az alsós diákokat. Ezt követően a résztevők csoportmunka keretében megtanultak szelektíven hulladékot gyűjteni, megpróbáltak szélenergiát hasznosítani kicsiben, majd Mimó és Csipek kalandjait olvasták, és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokat játszottak. A nap végén következett a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat, amelyen a legügyesebbek értékes jutalmakban részesültek, majd minden résztvevő kapott valamit: vagy egészséges bio finomságot, vagy „reform” ebédet. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Orgovány községben is.

Szelektív hulladékgyűjtéssel kezdenek az Ágasegyháza-Orgovány Társulás Általános Iskolájának KEOP projektjében

2012. április 4-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázata keretében szervezik meg az első projektnapot az 1-2. osztályos orgoványi általános iskolásoknak a község Általános Művelődési Központjában. A rendezvényen – amelyen a tervek szerint 75 kisiskolás vesz részt – egész napos programmal hívják fel a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, és jelentőségére a Föld jövője szempontjából.

A résztvevő gyerekek rövid weblapelemzést követően megnéznek egy hulladék-újrahasznosítással foglalkozó animációs filmet, majd elmélyedhetnek egy olyan mesekönyvben, amelynek hősei szelektíven gyűjtik a hulladékot. Környezeti nevelési szakemberek előadásain játékosan ismerkedhetnek meg a hulladék mibenlétével, megsemmisítésének környezeti hatásaival, a szelekció fontosságával és az újra-hasznosíthatóság lehetőségeivel. Ezt követően csoportfoglalkozások keretében gyakorolhatják – az ökológiai lábnyomszámítás mellett – a hulladéknak tekintett hétköznapi tárgyak hasznosításának gyakorlati lehetőségeit. Végül egy rajzos vetélkedőn mérik össze képességeiket és tudásukat, ahol a nem szelektív hulladékgyűjtés következményeit rajzolhatják meg lakókörnyezetükben. Az uniós támogatással megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy az 5 projektnapból álló rendezvénysorozattal hozzájárulnak egy környezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez.

Szelektív hulladékgyűjtéssel és újrahasznosítással kezdtek a zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola és Óvoda KEOP projektjében

2012. április 2-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg – öt közül – az első projektnapot az általános iskola 52 1-2. osztályos diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívták fel a gyermekek figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladék újrahasznosítás lehetőségeire, illetve előnyeire szűkebb közösségük és a Föld jövője szempontjából.

A szervezők több médium felhasználásával (weboldal, rajzfilm, mesekönyv és szóbeli előadás), játékos formában próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését a szelektív hulladékgyűjtés előnyeire a hulladék lehetséges újrahasznosítása szempontjából. A kisdiákok csoportfoglalkozások keretében készíthettek WC-papír gurigából ajándéktárgyakat, ismerkedhettek meg az ökológiai lábnyomszámítással, majd Mimó és Csipek kalandjain keresztül kerülhettek közelebb a hulladékgyűjtés és újrahasznosítás témaköréhez. Az uniós pályázati forrásból finanszírozott rendezvény részeként a hazai hulladéktermelés elrettentő számaival ismerkedhettek meg a 6-7 éves résztvevők, egy weboldal elemzésén keresztül, a gyerekek korára való tekintettel elsősorban a vizuális megjelenítésre koncentrálva. Végül a „Ne pazarolj!” című rajzpályázat helyezettjeit választották ki, akik értékes jutalmakban részesültek. Minden gyerek hazavihette a közösen elolvasott mesekönyvet, így – a szervezők reményei szerint – a résztvevő gyerekek otthonukba is be tudják csempészni a szelektív hulladékgyűjtés jó szokását, elősegítve ezzel Földünk megóvását és egy fenntartható jövő kialakítását.

Eredményesen zárult le a harmadik szemléletformáló projektnap is a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában

2012. március 21-én a KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázat keretében szervezett rendezvényen újabb egész napos programmal hívták fel környezetünk megóvásának fontosságára a balassagyarmati iskola 5-6. osztályos tanulóinak figyelmét. A diákok érdekes feladatokon keresztül ismerkedhettek meg a környezetvédelemmel.

Újságcikkekben olvashattak a fák szerepéről, amelyek megkötik a szén-dioxidot és oxigént bocsátanak ki, valamint arról, milyen fontos lenne, hogy ne használjunk légkondicionálót, illetve elsősorban energiatakarékos eszközöket vásároljunk, használjuk a tömegközlekedést, járjunk kerékpárral, vagy gyalog. A kapott információk alapján a diákok fogalmazást írtak, és az a diák, akinek ez a legjobban sikerült, értékes jutalomban részesült. Végül a gyerekek egy filmen keresztül nézhették végig, hogy az évek során hogyan tették tönkre a Földet az emberek. „ Ha elfogadod a rosszat, felelős vagy azért, ha rosszabb lett.” „A természet nem vagyontárgyunk: úgy kell átadnunk gyermekeinknek, ahogy kaptuk.” – mondta el az iskola két tanulója, Percsina Anna és Knyazoviczki Barbara a 11.A-ból.

 

 

Bejelentkezés

Szolgáltatások

Pályázni szeretnék

Kérjük válaszoljon!

Hasznosnak tartja a Széchenyi Programirodák működését?



Eredmények

Loading ... Loading ...