2012. 04. 16. 17:12

A globális felmelegedéssel kezdenek a soproni Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium KEOP projektjében
2012. április 13-án az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű pályázata keretében szervezik meg – négy közül – az első projektnapot az iskola 38 végzős diákjának részvételével. A rendezvényen egész napos programmal hívják fel az érettségire készülő fiatalok figyelmét a globális felmelegedés okaira és veszélyeire, valamint arra, hogy mit tehet ellene az ember a saját környezetében.
A szervezők több médium felhasználásával (magazin, film, szóbeli előadás és vita) szembesítik a diákokat a globális felmelegedés veszélyeivel, illetve felhívják a figyelmüket arra, hogy közelgő felnőtt életükben ők is tehetnek majd a fenntartható fejlődésért. A résztvevő 12-esek csoportfoglalkozások keretében ismerkedhetnek meg az ökológiai lábnyomszámítással, majd különböző témába vágó weboldalak és kiadványok elemzésével mélyíthetik el már meglévő ökológiai tudatosságukat. Végül a „Ne pazarolj!” című fotópályázat első három helyezettjét választják ki, akik értékes jutalmakban részesülnek. „Iskolánk 2010. óta ökoiskola, rendszeresen szervezünk környezetvédelmi és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos témákban rendezvényeket. A KEOP-6.1.0/A/09-11 pályázat iskolánkban történő megvalósulásával szeretnénk még közelebb kerülni a környezeti programunkban megfogalmazott céljainkhoz. Reméljük, a felnőttkor kapujában lévő tanulóinkban még tovább tudjuk erősíteni a természet iránti tiszteletet és a környezettudatos magatartást, még egy utolsó iskolai programként, az érettségi és a szakmai vizsgák előtt. Utolsó “ökoiskolai útravalóként.”” – mondta el a rendezvény kapcsán Gruber László iskolaigazgató.

Kövess minket!