Új Széchenyi terv

Icon GKF szövetség logo

„Tőlünk függ minden, csak akarjuk!” Széchenyi István

Uniós forrásból rendezik a Kapos folyó medrét

Csaknem 600 millió forint ráfordítással 12 kilométernyi szakaszon teszik rendbe a Kapos folyó medrét, a teljes egészében uniós forrásból megvalósuló projektet kedden mutatták be Kaposváron.

Pecze János, a mederrendezésre pályázatot nyert Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a jövő év márciusáig tartó munkálatok során Kaposvár rendezetlen külterületi szakaszán helyreállítják a Kapos folyó vízszállító képességét, stabilizálják a mederfeneket és felújítják a meglévő műtárgyakat, illetve újakat építenek, hogy biztosítsák a műszaki fenntartáshoz használatos gépek közlekedését.

A mederrendezésnek és egy Kaposvár közelében, közel 600 millió forintból megépülő vésztározónak köszönhetően megszűnik az árvízveszély a somogyi megyeszékhelyen és a környező településeken – közölte a szakember. A mederrendezéssel egy időben épülő, s jövő nyárra elkészülő – 1,7 millió köbméter víz tárolására alkalmas – vésztározóra azért van szükség, hogy egy árhullám érkezésekor átmenetileg abban tárolják, és onnan szabályozott keretek között engedjék át a vizet a városon – tette hozzá a műszaki igazgatóhelyettes.

Forrás: napigazdasag.hu

Pályázni szeretnék

Kategória: Stratégia, Zöldgazdaság

Címkék:


Bejelentkezés

Szolgáltatások

Pályázni szeretnék

Kérjük válaszoljon!

Sajnáljuk, de jelenleg nincs elérhető szavazás.